Kikerült kettő darab szavazás, az egyik bal oldalra, a másik jobbra. Mindkettő esetében roppant fontos kérdésekben szeretném kikérni az őszinte és kendőzetlen véleményét a kedves errejáróknak :) Körülbelül egy hétig hagyom kint mindkettőt, aztán lezárom őket, az eredményt pedig leközlöm egy blogbejegyzésben, majd kikerül ismételten kettő új kérdés, hasonlóan fontos és megosztó témákban. Ez az apró újítás megint csak azért van, hogy két kattintás erejére legalább ti is szórakozzatok picit, míg erre jártok.

Természetesen az eredmény nem azt fogja eldönteni, kinek van igaza, mert ízlésről sosem vitatkozunk. Én pl. szeretem a pizzán az ananászt, de ettől még nem jelenthetem ki általánosítva, hogy az úgy finom és igenis hülye, akinek nem ízlik. Inkább csak egy közvéleménykutatásnak szánom, hogy a gportalon kóborlók közül ki hogy van vele.

Ha van bármi ötletetek, milyen kérdést tegyek fel legközelebb, írjátok meg nekem hozzászólásban, chatben, bárhol! :)

Hihetetlen, hogy körülbelül 2003-2004 óta része az életemnek a gportal. Itt nőttem fel, egészen konkrétan, és még mindig itt vagyok. Visszanézve a régi honlapjaimat simán meg tudom húzni a vonalat egy-egy korszakom között. Dollneveldés, lovas, animés, szerepjátékos, rajzos-alkotós-személyes, filmes, japános... És most újra itt vagyok. Kénytelen vagyok újra és újra visszatérni, egyszerűen szükségem van arra, amit a gportal, bármennyire is megküzdünk néha egymással, nyújtani tud.

És hogy ne csak egy "sziasztok, Dóri vagyok, huszonhét éves, blogger"-féle bejegyzés álljon itt, szeretnék mesélni nektek a tudatalattimról. Tudjátok, az az unalomig használt közhely, hogy másokat átverhetsz, de saját magadat soha, szerintem nem teljesen igaz. Elég profin tudok manipulálni másokat, ha a szükség úgy hozza, és igen, saját magamat is. Tökéletesen meg tudom téveszteni és félrevezetni magam, aztán utólag csak pislogok, hogy ezt mégis hogy sikerült. Mikor "véletlenül" elfelejtek dolgokat, mármint nem csak kamuzok, hanem tényleg kimegy a fejemből valami teljesen evidens kötelesség (pedig soha nem szoktam semmi fontosat elfelejteni), blokkolja az agyam, meg ilyen apróságok. Tehát igenis hazudhatunk önmagunknak, pont olyan könnyen, mint másoknak. De abban a közhelynek igaza van, hogy a tudatalattinkat sosem csaphatjuk be, és számomra ezt remekül tükrözik az álmok.

Álmomban mindig visszatérnek a napközben elfojtott, félretett gondolatok. Szerencsére elég könnyű olvasni az álmaimból, legtöbbször teljesen egyértelmű, mit is akar sugallni a tudatalattim. Ma például megint vele álmodtam annak előjeleként, hogy az elfojtott érzéseim a viszonzatlan szerelmem iránt kezdenek a felszínre törni. És borzasztó volt. Nem csak a rémálmok szörnyűek, sőt, nem is igazán a rémálmokkal van a baj, mert azokból felébredni megkönnyebbülés. Viszont ha valami nagyon jót álmodsz, ha valóra válnak a kívánságaid, a vágyaid, miközben alszol, aztán felriadva szembesülsz vele, hogy semmit sem haladtál előre, ugyanott toporogsz a problémáidban, és az a szelet boldogság, amibe belekóstolhattál, semmivé foszlik... Az az igazán kegyetlen, nem a rémálmok.

Na mindegy, csak úgy eszembe jutott és gondoltam, megjegyzem, mennyire makacs tud lenni a tudatalattink. Az enyém, legalábbis. Nappal hazudhatok magamnak, mantrázhatom, hogy a legkevésbé sem érdekel, hogy kihez készül férjhez menni, meg hogyan romantikáznak, meg hogy sosem fog viszont szeretni... De amint elalszom és kettesben maradok az elmém lecsupaszított magjával, rögtön kiderül a fájdalmas igazság.

Nem tudom, mennyire állja meg ez kezdő bejegyzésként a helyét, de majd igyekszem belerázódni ebbe a blogolós témába :) Hamarosan beindulnak körülöttem az események, akkor legalább a saját lelki drámámon túl lesz miről írnom. Úgyhogy, ha erre jártok, hagyjatok itt bal oldalt egy pokémont, meg esetleg egy kommentet valahol, örülök bárminek :)